Az Eurasia Group globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni szakértői pénteki helyzetértékelésükben "rendkívül kedvezőnek" nevezték a görög adósságválság legutóbbi fejleményeit, elsősorban azt, hogy a görög kormány határidőre eljuttatta reformjavaslatait Brüsszelbe.
A ház szerint mindig is egy hitelesnek elfogadott javaslatcsomag összeállítása és benyújtása volt a görög kormány előtt álló legnagyobb kihívás.
Az Eurasia szakértői közölték: a legutóbbi egy nap fejleményei nyomán az eddigi 55 százalék helyett most már 70 százalékos esélyt adnak arra, hogy elkerülhető lesz a Grexit, vagyis Görögország kényszerű távozása az euróövezetből.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte