A Lidllel egy cégcsoporthoz tartozó Kaufland kereskedelmi lánc is élni fog azzal a lehetőséggel, hogy amennyiben postai szolgáltatást nyújt, vasárnap is nyitva tarthatja üzleteit Lengyelországban - írta a Business Insider Polska. Ezzel felsorakozik számos konkurense mögé, amelyek már egy ideje kihasználják egy a jókora kiskaput a vasárnapi boltzáron. A Kauflandnál kezdetekben ez 30 áruházat fog jelenteni a 227 üzletből, és már augusztus 29-től bevezetik.
Az információ a Kaufland lépéséről röviddel azután jelent meg, hogy bejelentették a Lidl csatlakozását a postai szolgálatatást kínáló körhöz. A Lidl szondázza 780 lengyelországi üzletét, hogy kiderítse, melyiket érdemes-e vasárnap is nyitva tartani, és ennek alapján döntenek. A vasárnapi kereskedelmi zárva tartás 2018 márciusától kötelező Lengyelországban. Először csak egyes vasárnapokra szólt. 2020-tól vált teljessé, azaz néhány kivétellel minden vasárnapra vonatkozik.
Kapcsolódó
A kis boltok nyitva lehetnek, amennyiben maga a tulajdonos állt a pult mögött, és a tilalom nem érintette a cukrászdákat, a kávéházakat, a fagylaltozókat, a benzinkutakat, az újságárusokat és a postai szolgáltatásokat végzőket sem. Így a nagy kereskedelmi láncok bevezették a postai szolgáltatást, köztük a Lidl, a Biedronka, a Zabka, a Lewiatan, az Euro Sklep, a Top market, a Topaz és a Din. Ez azt jelenti, hogy a vasárnapi kereskedelmi tilalom mára gyakorlatilag csak papíron marad érvényben Lengyelországban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)