Christine Lagarde ezzel lényegében hibáztatta az amerikai Fed irányítóit, akik az utóbbi időszakban felfordulást idéztek elő a pénz- és tőkepiacokon azokkal a célzásaikkal, amelyekből a befektetők arra következtethettek, hogy rövid időn belül lezárulhat a pénzbőség időszaka. Lagarde szerint a központi bankok ambiciózus, előrenyomuló monetáris politikája túlságosan magas szintre pumpálta kinnlévőségeik állományát. Ez is egy érv amellett, hogy befejezzék ezt a tevékenységüket és a gazdaságpolitika alakításának frontvonalából kommunikációval kell visszavonniuk az utóbbi időben gyakorolt nagyvonalú monetáris enyhítési politikájukat − jelentette ki. Ezt azonban átláthatóan, kiszámíthatóan kell tenniük − fejtegette.
Lagarde figyelmeztette az Egyesült Államok kormányát, hogy a költségvetés egészét érintő automatikus kiadáscsökkentések egyes intézkedései hosszabb távon veszélyeztethetik a gazdasági növekedést. Az egészségügy egyes területein például indokolatlanul visszafogják a munkaerő-felvételt. Az IMF feje végül jelezte, hogy hamarosan megjelenő új gazdasági előrejelzésükben mérsékelni fogják a világgazdaság GDP-bővülésére adott 3,3 százalékos becslésüket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék