Az amerikai gazdasági-politikai napilap szerint az ügyet vizsgálók most arra szeretnének fényt deríteni, hogy valamilyen hiba vagy szándékos bűncselekmény folytán került-e az amerikai fegyver a szigetországba. Washington egyelőre hiába próbál nyomást gyakorolni Havannára, hogy szolgáltassa vissza a robbanótöltet nélküli rakétát.
A lap szerint az Egyesült Államok nem attól tart, hogy Kuba szétszedi és lemásolja a rakétát, hanem inkább attól, hogy továbbadja a technológiát Kínának, Észak-Koreának vagy Oroszországnak.
A Hellfire rakétát a gyártó küldte 2014 elején Spanyolországba, egy NATO-hadgyakorlatra. Ezt követően vissza kellett volna juttatni Amerikába, de Madridban kiderült, hogy nyoma veszett a rakétának, amely több szállítócég kezén is átment.
Az amerikai hatóságoknak sikerült megállapítaniuk, hogy a fegyvert az Air France által használt egyik kamionnal vitték ki a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre, ahonnan a francia légitársaság egyik járatán szállították Kubába. A gyártó Lockheed Martin 2014 júniusában jelezte az amerikai külügyminisztériumnak a fegyver eltűnését.
Az AGM-114 Hellfire az amerikai hadsereg legfontosabb precíziós csapásmérő levegő-föld rakétája, amely helikopterről, repülőről, drónról vagy hajóról is indítható. Amerikán kívül még több mint 25 ország hadserege használja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat