A csütörtöki jelentés szerint az utóbbi 24 órában 1380-nal 99 684-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. A napi esetszám 15 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát, de nem kiugró érték az utóbbi másfél hónap hétköznapi adataihoz képest, amikor a hétvéginél több (mintegy 25 ezer) teszt elvégzése több új eset beazonosításához vezet.
Csütörtökön újabb 47 koronavírusos beteg haláláról számoltak be a hatóságok, ami néhány százalékponttal haladja meg az utóbbi két hét halálozási átlagát. A járvány eddig 4065 áldozatot követelt Romániában.
A júliusban megszavazott új karanténtörvény arra kötelezte a hatóságokat, hogy - az új esetek mellett - naponta közöljék az újratesztelés nyomán ismét pozitívnak bizonyult, korábban beazonosított fertőzöttek számát is, de ez utóbbiról nem tesz közzé összesítést a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
A GCS azt is rendszeresen közli, hogy a kiértékelt tesztek közül hányat készítettek orvosi javallatra és hányat az érintettek saját kérésére. Az eredményeket azonban nem részletezik ugyanilyen bontásban, így csak feltételezhető, hogy az eleve fertőzésgyanús embereknél végzett teszteknél magasabb arányban diagnosztizálnak koronavírust, mint a saját kérésre készített - a járvány szempontjából véletlenszerű lakossági mintavételnek számító - tesztelések esetében.
A csütörtöki 25 ezer teszt közül 15 ezer készült orvosi előírás, 10 ezer saját kérés alapján.
Ha mind a kétmillió teszt véletlenszerűen készült volna, akkor az új fertőzést igazoló tesztek ötszázalékos arányából arra lehetne következtetni, hogy nagyságrendileg Románia lakosságának legfeljebb öt százaléka kaphatta el a koronavírus-fertőzést.
Hasonló következtetésre jutottak a román hatóságok az országos szerológiai teszt eddigi részeredményei alapján is: csaknem nyolcezer ember vérmintája alapján úgy értékelték, hogy a lakosság 3,9 százalékánál alakulhatott ki ellenálló képesség a koronavírussal szemben. Ez azt jelenti, hogy a 19,3 milliós Romániában eddig csaknem 750 ezren kapták el a fertőzést, tehát a fertőzöttek alig több mint tíz százalékát sikerült beazonosítani.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat