Egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az intézkedések gyorsan hatottak, a nyitás után is stabilan alacsony volt a járvány terjedésének mértéke. Az elmúlt két hétben viszont minden megyében jelentősen nőttek ezek a járványügyi jelzőszámok - hívta fel a figyelmet.
A vírus nem változott, lényeges mutációt nem látnak a szakemberek. Ugyanakkor az első hullám abban jelentősen különbözött a mostani második hullámtól, hogy akkor nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya. Most a pozitív esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki, de a vírus egy idő után átterjed az idősekre is, ezért is kiemelten fontos a maszkhasználat - figyelmeztetett.
Kapcsolódó
A koronavírusnak Magyarországon nem volt harmincévesnél fiatalabb halálos áldozata, valamint európai összehasonlításban alacsonynak számít a magyar halálozási ráta. A négy orvosegyetem által tavasszal, több mint tízezer ember bevonásával végzett országos szűrés alapján is azt állapították meg, hogy a vírus inkább az idős korosztályt érintette.
Fontos a szakmailag megalapozott és hiteles kommunikáció. A "vírusszkeptikus és maszkszkeptikus hozzáállás" nem segít. Közösségi összefogással győzhető le a járvány - szögezte le a rektor, kiemelve: a legfontosabb a megelőzés, a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat