Az oroszországi Lipeck városában arra készültek az ortodox keresztény egyház hívei, hogy erőteljes imával szállnak szembe az orosz földön is terjedő koronavírussal, ám tervük meghiúsult, miután a járvány miatt átmenetileg nem engedélyezik a tömegrendezvényeket - derült ki a Moscow Times cikkéből.
A félmilliós lakosságú városban, amely Moszkvától délre 450 kilométerre fekszik, néhány ortodox himnuszt akartak elénekelni a hívők, hogy jobb belátásra bírják a vírust, ám a koronavírus legyőzte őket. A lipecki tartományi vezetés ugyanis riadókészültséget rendelt el, miután három emberről kiderült, hogy hordozza a kórokozót.
Kapcsolódó
A gyülekezés korlátozása mellett ez azt jelenti, hogy mindenkit önkéntes karanténra utasítanak, aki nagy kockázatú minősítést kapott országból érkezett haza. Moszkvában egyébként, ahol hasonlóan szigorú intézkedéseket vezettek be, öt évig terjedő börtönnel fenyegetik azokat, akik nem tartják be az önkéntes karantént. Összességében csak abban bízhatnak a hívők, hogy az otthoni magányukban elmorzsolt ima legalább olyan hatásos lehet, mint ha közösen imádkoztak volna.
Koronavírus
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják