A brit tudósok decemberre remélik az első hatékony koronavírus-vakcina megjelenését - derül ki az Infostart cikkéből.
Kate Bingham, az Egyesült Királyság vakcina munkacsoportjának vezetője a Guardiannek azt nyilatkozta: lehetséges, hogy még karácsony előtt megérkezik a védőoltás. "Apró az esély, de nem lehetetlen. Valószínűbb, hogy a hatékonysági adatok, az engedély és ezekkel együtt a már használható oltás év elejére érkezhet meg."
A klinikai tesztek jelenlegi fázisába több tízezer embert vontak be a vakcinafejlesztés élvonalában járó gyártók. A harmadik fázisban az önkéntesek felét a kísérleti oltóanyaggal, másik felét pedig placebóval oltják be. Azt, hogy kit mivel oltottak be, egy titkosított számítógépes fájl tárolja. Ezt követően a gyártók kivárják az általuk előre meghatározott számú megbetegedést. Amikor ezek bekövetkeztek, nyilvánosságra hozzák, hogy az érintetteket placebóval vagy oltóanyaggal injekciózták be.
Hamar elérkezhet az a pont, amikor felfedik az első fertőzötteknél használt hatóanyagot. Az AstraZeneca 75 fertőzöttnél, a Moderna 53, majd később 106 megbetegedésnél, a Pfizer pedig 32, ezt követően pedig 62, 92 és120 betegnél osztja meg az adatokat.
Ahhoz, hogy egy oltás használhatóvá váljon, legalább ötvenszázalékos hatékonyság és teljes biztonság szükséges.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat