A beszámolók szerint Philippe Peetrons, az Iris-Sud kórházcsoport illetékes igazgatója arról tájékoztatott, hogy a belga fővároshoz tartozó régió kórházainak intenzív osztályain fekvő betegek legalább fele koronavírus-fertőzés miatt került az intézményekbe.
Elmondta: a betegek más régiók közötti elosztását az intenzív osztályok telítettsége mellett az is indokolja, hogy "különböző okok miatt nincs elegendő személyzet" a betegek ellátására. Belgium többi tartományában jobb az ellátottsági helyzet, a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint körülbelül 80 olyan kórház van még az országban, ahol alig vannak betegek az intenzív osztályokon - idézi az MTI.
A sajtóbeszámolók emlékeztettek: Brüsszel járványügyi szempontból Európa legrosszabb helyzetben lévő régiói közé tartozik. A fővárosi régió a legkockázatosabb, sötétvörös besorolást kapott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) vonatkozó térképén csütörtökön. A legutóbbi adatok szerint Brüsszelben 100 ezer lakosra 518 új fertőzéses eset jut. Az ország déli, francia nyelvű régiója, Vallónia piros, az északi, flamand nyelvű régió, Flandria narancssárga besorolású maradt - tették hozzá.
A belga közegészségügyi hatóság legfrissebb tájékoztatása szerint a koronavírus-fertőzés terjedése az elmúlt hét nap viszonylatában kettő százalékos növekedést mutat. Az elmúlt hétnapos periódusban 1971-re emelkedett az újonnan fertőzöttek átlagos napi száma.
Naponta átlagosan több mint 58 embert szállítanak kórházba a koronavírus-fertőzés miatt, arányuk stabil maradt az előző hétnapos időszakhoz képest. Jelenleg 597 beteget ápolnak belga kórházakban, kettő százalékkal többet, mint egy hete. Köztük 182-en részesülnek intenzív ellátásban, arányuk egy hét alatt szintén kettő százalékkal emelkedett. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben az előző időszakhoz képest 83 százalékkal többen, naponta átlagosan hatan haltak meg.
A járvány megjelenése óta 25 360 haláleset köthető az új típusú koronavírushoz és 1 millió 177 ezer 909-en fertőződtek meg Belgiumban.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát