A 48 éves Xavier Bettelről június 27-én, két nappal az Európai Tanács brüsszeli találkozója után derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal, azóta karanténban volt.
A luxemburgi miniszterelnököt vasárnap 24 órás megfigyelésre szállították kórházba - írja a Bloomberg a luxemburgi kormány közleménye alapján.
A fertőzést azután kapta el, hogy már május 6-án az AstraZeneca vakcinájának egy dózisával beoltották. A miniszterelnöknek a korábbi kormányzati közlés szerint enyhe tünetei (fejfájás, láz) voltak.
Bettel pozitív teszteredményét előbb egy gyorsteszt, majd PCR-teszt is megerősítette. A brit-svéd gyógyszergyárnak az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett, Vaxzevria névű oltóanyagának második adagját az ajánlásnak megfelelően, az első beoltás után nyolc héttel, a tervek szerint július 1-jén kapta volna a luxembourgi miniszterelnök.
Az Európai Tanács hivatali munkatársa korábban azt közölte, hogy a találkozó más résztvevői nem voltak kitéve a fertőzésveszélynek, mert az eseményen tartották az előírt távolságot és maszkot kellett viselni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat