Súlyos károkat okozott az új koronavírus-járvány a kínai légi közlekedésben, miután a különböző utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak jelentősen lecsökkenteni járataik számát, a megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak.
Az MTI Zsenminvang kínai hírportálon megjelent cikket idézve azt írja, hogy a kínai Polgári Légiközlekedési Hivatal szerdai közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az idei első negyedévben a kínai légitársaságok összesen 33,62 milliárd jüan (1528 ezer milliárd forint) veszteséget könyveltek el. A veszteség túlnyomó részét, 20,96 milliárd jüant (952,6 milliárd forint) februárban szenvedték el.
Az év első három hónapjában az utasforgalom éves összehasonlításban 53,9 százalékkal csökkent, miközben márciusban 71,7 százalékos visszaesést mértek. A levegőben töltött órák számának csökkenéséből látható, hogy a különböző utazási korlátozások, valamint a megcsappant kereslet miatt a kínai légitársaságok gépei a korábbiakhoz viszonyítva jóval kevesebbet repültek márciusban: a 4,17 millió levegőben töltött óra ugyanis a tavalyi év azonos időszakához képest 58,8 százalékos csökkenés. A napi átlagot tekintve márciusban 6535 járatot indítottak a kínai légitársaságok, éves összevetésben 58,6 százalékkal kevesebbet.
Az egyedüli bővülést az áruszállításban érték el: márciusban 2,53 millió tonna rakományt szállítottak, ami 28,4 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben