Az Air China érdeklődik a LOT lengyel légitársaság iránt - adta hírül a Rzeczpospolita című lengyel napilap. A vevőjelölt a cég részvényeinek 49 százalékát akarja megvásárolni az államkincstártól. A két társaság tárgyalásai már a napokban megkezdődhetnek.
A Rzeczpospolita emlékeztet rá, hogy a reménybeli kínai üzlet már a harmadik próbálkozás a cég eladására. Az elmúlt években először a Swissair kezébe került a légitársaság, majd svájci tulajdonos csődje után a lengyel kormány a visszavásárolta a LOT-ot. A későbbi értékesítési kísérletek során a Turkish Airlines és az amerikai Indigo Partners is szóba került lehetséges vásárlóként.
A kínai kapcsolat ideális lehet a lengyel nemzeti légitársaságnak, ugyanis Ázsiában akar terjeszkedni. Pekingen kívül még egy kínai városba is járatot akarnak indítani, hírek szerint Hongkong és Csengtu került szóba lehetséges úti célként. Az Air Chinának viszont európai - az itteni repülési jogosultságokkal rendelkező - partnerre lenne szüksége. A cég Varsóba akar járatot indítani.
A 49 százalékos tulajdonrész áráról csak becslések láttak napvilágot. Egy repülési szakértő szerint szerint körülbelül 100 millió dollár és a LOT kölcsöneinek visszafizetése lehet a vételár. Ez egy kicsivel kevesebb, mint egy új repülőgép ára.
Az elemző szerint nem a pénz az üzlet legfontosabb eleme, hanem az, hogy a lengyel légitársaság tőkeerős partnert szerezhet a kő kemény piaci versenyben. Viszonzásként Varsó ajtót nyithat a kínai cégnek az európai megjelenéshez.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél