Lien Vej-liang egy keddi pekingi sajtóértekezleten azt mondta, hogy "minden kétséget kizárólag közvetve és közvetlenül is hatnak a kínai gazdaságra a kínai termékekkel szemben hétfőn elrendelt újabb amerikai büntetővámok". "A washingtoni intézkedés komoly hatással lesz egyes ágazatokra és Kína egyes térségeire" - idézi az MTI.
Az illetékes ugyanakkor rámutatott arra, hogy bár az amerikai döntés hatásai elkerülhetetlenek, a "kormány ellenőrzése alatt tartja a helyzetet".
Kapcsolódó
Az NDRC alelnöke szerint "az amerikai döntés fényében még inkább arra van szükség, hogy a kínai cégek nyissanak a külföld felé, bővíteni kell a kölcsönösen előnyös együttműködést az Európai Unióval, Japánnal, Oroszországgal, a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségével (ASEAN) és az afrikai országokkal".
Az amerikai kormány hétfőn újabb mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai terméket sújtott az év végéig 10 százalékos, januártól pedig 25 százalékos pótvámmal. Peking válaszul mintegy 60 milliárd dollár értékű amerikai termék vámtarifáit emelte meg.
Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal. Kína rendre a washingtoni döntésekkel megegyező ellenlépésekről döntött.
A fotó forrása: Jason Lee/Pool/AFP.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára