Nicolás Maduro Moros venezuelai elnök szeptemberi pekingi látogatása idején tucatnyi gazdasági megállapodást írt alá. Az államfő akkor azt mondta, hogy az ötmilliárd dolláros hitelt az állami Kínai Fejlesztési Bank adja. A pénzből lakóházakat, utakat építenek majd, befektetik a mezőgazdaságba, fejlesztik az elektromos hálózatot és az egészségügyet, az összegből a szállítás, a közlekedési ágazat és a bányaipar is részesedik, és tudományos-technikai fejlesztéseket is finanszírozni fognak belőle.
Kína Venezuela második legnagyobb kereskedelmi partnere, a kétoldalú forgalom tavaly elérte a 23 milliárd dollárt, míg 2000-ben mindössze 350 millió volt. Peking már több mint 36 milliárd dollár értékben nyújtott hitelt a baloldali kormánynak 2008 óta, amelyekért Caracas többnyire kőolajjal fizet.
Kína teljes kőolajimportja tavaly napi szinten elérte a 5,1 millió hordót. Venezuela két éven belül napi egymillió hordó kőolajat exportál majd az ázsiai országba. A latin-amerikai ország jelenleg napi 640 ezer hordó kőolajat exportál Kínába, amelyből napi 264 ezer hordóval a korábban felvett hiteleket egyenlíti ki.
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba