Az Asian Metal Inc. adatai szerint a lítium-karbonát tonnánként 500 500 jüan (71 315 dollár) új rekordot döntött pénteken Kínában - írta meg a Bloomberg azzal, hogy az árak az elmúlt években már több mint háromszorosára nőttek, így drágítva az elektromos autókat a hozzájuk használt akkumulátorokon keresztül. A drágulás mögött a lap szerint a növekvő kereslet és a kínai termelőközpontokban tapasztalható zavarok egyaránt felsejlenek.
A Kínai Személygépkocsik Szövetsége szintén rekordszintet határozott meg az idei évre az autók eladását illetően: a 6 millióra emelte értékesítési prognózis azt jelenti, hogy a tavalyi év adatát gyakorlatilag duplázni szeretnék. A nagy akarás mögött azonban az is ott van, hogy Szecsuán tartományban, ahol a kínai lítiumtermelés mintegy ötöde zajlik, hetekig áramkimaradások akadályozták a munkát.
A Rystad Energy szerint elképzelhető, hogy a kereslet-kínálat és a felfokozptt piaci hangulat alakulása nem hoz számottevő változást, mivel a tél közeledtével a villamos energia rendszerekből a jelenleginél is több áramot akarna kivenni a fűtés miatt - ami pedig akár általánosíthatja is az energiahiányt és az energiaválságot, és mivel a világ lítiuméhségének jelentős részét Kína csillapítja, ez az egész rendszerre átragadhat majd.
„Kína feldolgozó kapacitása és lítiumforrásai közötti óriási szakadék azt eredményezi, hogy az ország aktívan bővíti a lítiumbányászatot belföldön és külföldön egyaránt” – mondta korábban az Fdi Intelligence kérdésére Susan Zou, a Rystad Energy vezető elemzője. A kérdés most az, hogy mindez mikor párosulhat az árak csökkenésével, mert most az elemzők inkább arra számítanak, hogy a lítium ára legalább ez év végéig a most elért szint közelében marad.
A Bloomberg azt írta, hogy az illetékes kínai minisztérium máris kiadott egy sorvezetőt: az Ipari és Informatikai Minisztérium a helyzetértékelést követően felkérte az érintett szektor meghatározó vállalatait, hogy törekedjneenk az árak stabilizálására, és ne fűtsék felelőtlenül tovább a piacot. A nyersanyagárak emelkedése azonban így is inflációs nyomást idézhet elő, és a lap szerint ez vélhetően költségnyomást eredményez majd az ellátási láncban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Gyújtogattak a miniszterelnök otthonánál, lecsapott a rendőrség

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Nem hiába vártak rá, megérkezett a bejelentés a Telekomtól

Hatalmas csörtét vív az ír kormányfő és Orbán Viktor

Mivel fizessek, ha külföldre megyek?

Mulasztás? Bűnösnek mondták ki az elszabadult lillafüredi kisvasút vonatvezetőjét

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja
