Több termék esetében az importvám alacsonyabb lesz januártól, mint amit jelenleg alkalmaz Kína a legnagyobb vámkedvezményt élvező országok esetében.
Ilyen árucikk például a fagyasztott sertéshús, amelynek a vámja januártól 8 százalékra csökken a jelenlegi, a legnagyobb vámkedvezményt élvező országok esetében alkalmazott 12 százalékról.
Az importált sertéshús vámjának a csökkentése a szakértők szerint elsősorban azzal függ össze, hogy sertéspestis tizedeli az állományt, és emiatt kínálati hiány alakult ki, aminek a hatására csaknem a duplájára nőtt a sertéshús átlagára tavalyhoz képest, döntő mértékben hozzájárulva a magasabb inflációhoz.
Kína az idei első 11 hónapban 1,733 millió tonna sertéshúst importált, ami 58 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
A kőolaj és gázcsövek gyártásánál, valamint egyebek között a járműgyártásban alkalmazott, a korrózió csökkentését elősegítő, vas és a nióbium ötvözetére kivetett 1 százalékos vámot januártól nullára redukálják.
Ebből a fémötvözetből Kína tavaly 35 ezer 909 tonnát, idén az első tíz hónapban 37 ezer 818 tonnát importált.
Ugyancsak januártól 30 százalékról 7 százalékra csökken a fagyasztott avokádó vámja, a dízel üzemanyagé 6 százalékról 1 százalékra, a ruházati termékek és szőnyegek importvámja 6 százalékról 5 százalékra változik és mérséklődik egyes fa- és papíripari termékek vámja is. Eltörlik továbbá az importvámot az asztma és a vércukor kezelésére használt egyes gyógyszerek esetében és ugyancsak nullára viszik le a kerozin vámját a jelenlegi 9 százalékról.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre