A november megválasztott elnök, Joe Biden január 20-án teszi le hivatali esküjét, utána pedig gyorsan elkezdené valóra váltani ígéreteit, hogy egyszerre lépnek fel hatékonyan a járvány ellen és tennék rendbe a koronavírus-járvány miatt bedőlt gazdaságot. Csütörtökön bejelentette, hogy egy 1900 milliárd dolláros (564 360 100 000 000 forintos) gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, ennek keretében finanszíroznák az oltási programot az államokban, de kiosztanának belőle pár 1400 dolláros (nagyjából 415 ezer forintos) csekket sok amerikai állampolgárnak is - derül ki a CNN cikkének 444-es összefoglalójából.
Az Egyesült Államokban nem ez lenne az első gazdasági mentőcsomag: decemberben már döntöttek egy 900 milliárd dolláros ösztönző programról. Akkor ebben mind a republikánusok, mind a demokraták egyetértettek. Utóbbiak a lakosságnak még több ingyenpénzt adtak volna egyszeri segélyként, de aztán kompromisszumra kényszerültek, mert akkor még kisebbségben voltak a Szenátusban. A georgiai időközi választások után viszont Kamala Harris alelnök szavazataival már a felsőházban is megvan a többségük, így könnyebben átmehet a program. Érdekesség, hogy Donald Trump leköszönő elnöknek az előző csomag azért nem tetszett, mert kevesellte a 600 dolláros csekkeket, ezért visszatartotta a karácsonyi időszakban 14 millió ember munkanélküli segélyét is, de végül elfogadta a javaslatot.
Kapcsolódó
A tervezet 160 milliárd dollárt különítene el az oltóanyag-programra, 170 milliárd dollárt az iskolák újbóli megnyitására és 1000 millió dollárt a közvetlen segítségnyújtásra, utóbbiban benne vannak a munkanélküli-segélyek is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le