A lengyel kormányfő csütörtökön arról beszélt, hogy az Európai Bizottság (EB) jövő szerdán elindíthatja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást országa ellen. A kritizált jogszabályt a helyi kormány azzal indokolja, hogy a bíróságokon sok még a kommunista időkből ott maradt bíró, de Brüsszel szerint, ha az igazságügyminiszter és az ország vezetése beleszólhat a testületek vezetőinek jelölésébe, akkor veszélybe kerül a bírói hatalom függetlensége.
Morawiecki és Juncker csütörtökön már asztalhoz ült egymással, akkor a visegrádi országok többi miniszterelnöke - így Orbán Viktor - és az olasz kormányfő is jelen volt. A tanácskozáson arról esett szó, hogy a v4-ek tagállamonként 9-9 millió eurót (2,8-2,8 milliárd forintot) fizetnek azért, hogy Olaszországba ne érkezzenek új menedékkérők Líbiából, ahonnan még nagyon sokan szeretnének Európába jutni. De az egyeztetésen a lengyel miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke megállapodtak, hogy párbeszédet folytatnak majd a vitatott lengyel bírósági reformról.
"Az EB-nek van bizonyos saját eljárása, mi pedig úgy gondoljuk, hogy jogunk van változásokat bevezetni az igazságügyben" - jelentette ki Morawiecki. Csütörtökön csak futólag beszéltek a jogszabályról, a hosszabb találkozót viszont januárra beszélték meg.
A folyamatban lévő lengyel igazságügyi reform azon témák egyike, melyek miatt Brüsszel tavaly januárban elindította Varsóval szemben a jogállamisági mechanizmust. A reform fontos részét alkotó két bírósági törvényről várhatóan még pénteken szavaz a lengyel felsőház.
A jogállamisági mechanizmus harmadik szakasza, a hetes cikk szerinti eljárás végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat. Ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.
Angela Merkell német kancellár pénteken elmondta: Franciaország és Németország támogatni fogja az EB-t, ha úgy dönt, hogy a jövő héten megindíthatja a hetes cikk szerinti eljárást Varsóval szemben. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy új tárgyalásokra van esély, melyek szükségtelenné tennék a lépést. Magyarország viszont jelezte, hogy bármilyen uniós lépést megvétóz a Bizottságban.
A címlapkép forrása: Janek Skarzynski / AFP.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet