A tájékoztatás szerint a tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, kétnapos csúcsértekezletén jóváhagyott szankciók hatályának kiterjesztését a civil társadalom, a demokratikus ellenzék és az újságírók elleni erőszakos fellépés, valamint az elnyomás fokozódása indokolta, illetve az, hogy a fehérorosz hatóságok május második felében pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra, valamint Fehéroroszország hamuzsír- (kálium-karbonát-) exportjára is. A szankciók továbbá a pénzügyi szektorra is kiterjednek, az Európai Beruházási Bank leállítja az állami szektor projektjeire vonatkozó meglévő megállapodások, valamint a meglévő műszaki segítségnyújtási szolgáltatási szerződések alapján járó kifizetéseket. A tagállamoknak pedig intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy korlátozzák fejlesztési bankok piaci részvételét Fehéroroszországban. A megszorító intézkedések immár a negyedik szankciós csomagot jelentik Fehéroroszországgal szemben - írja az MTI.
A korlátozó intézkedések jelenleg 166 emberre és 15 szervezetre vonatkoznak. A szankciós listán szereplők között van Aljakszandr Lukasenka elnök és legidősebb fia, Viktor Lukasenka, aki korábban apja nemzetbiztonsági tanácsadója volt, valamint számos üzleti szereplő, akik elkötelezettek a Lukasenka-rezsim mellett.
A szankciók között a jegyzékbe vettek vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása szerepel, tilos pénzeszközöket rendelkezésükre bocsátani, illetve nem utazhatnak az Európai Unió területére.
Minszkkel szemben az Európai Unió első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit. Az EU emellett június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)