A görög társadalom a július eleji népszavazással, amelyen elutasították az ország adósságválságának kezelésével járó megszorításokat, szerzett magának egy felemelő pillanatot - kezdi háttérelemzését Clive Crook, a Bloomberg publicistája. A lelkesedés óráit azonban a megbánás évei követhetik, pusztán azért, mert a görög és az európai vezetők elkövettek egy sor elkerülhető hibát.

A Görögország és hitelezői közötti megállapodás megkötése eleve fogós probléma volt, ám a népszavazás és az eurózóna csúcstalálkozóján ezt követően elfogadott végső határidő, még nehezebbé teszi az egyezség elérésért. A januárban hatalomra került athéni kormány - és a referendummal gyakorlatilag a görög nép is - arra tett fel mindent, hogy az eurózóna vezetői bármit hajlandóak megtenni az övezet összetartása, az euró védelme érdekében.

Az a tárgyalási taktika azonban, amelyet a kormány az elmúlt hónapokban követett, egyre távolabb tolta az eurótagállamokat ettől a vágyuktól, és a népszavazás megerősítette bennük a kétségeket. Ma már koránt sem biztosak abban, hogy Görögország benntartása mindannyiuk közös érdeke.

Ártalmas huzavona

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök felesleges provokatív beszédei és nyilatkozatai utat nyitottak a tárgyalási folyamat kisiklása előtt. Minden egyes héttel, amelyen nem tudtak megegyezni, romlott a görög gazdaság helyzete. Miközben Athén egyfolytában arról beszélt, hogy egy végrehajtható reformprogramnak elengedhetetlen része az államadósság csökkentése, a huzavonával tovább rontották az ország pénzügyi helyzetét, amivel csökkentették azt a hasznot, amit a hitelezők a krízis megoldásától remélhettek.

A dolog logikája a következő volt. Kezdetben az adósság 30 százalékos leértékelésével stabilizálhatták volna a helyzetet, ami azt ígérte a hitelezőknek, hogy visszakaphatják pénzük 70 százalékát. Mivel az elhúzódó, parttalan tárgyalások alatt a gazdaság lerongyolódott, ez az arány lényegesen romlott. Most ott tartunk, hogy az eurózóna lényegében lemondhat a pénzéről, ezért aztán kevésbé érdekelt abban, hogy felkarolja a görögöket.

Ha engednének, akkor a pénzüknek nem a 90 százalékát veszítenék el, hanem "csak" a 80 százalékát. Ez nem az a különbség, amiért a nagy eurótagállamok vezetői bevállalnák, hogy választóik és politikai ellenfeleik az adófizetők pénzének elherdálásával vádolhassák őket. A Grexittel viszont a görögöket tehetik felelőssé.

Nem értették meg

Ciprasz és a nagyobb görög kormánypárt, a radikális baloldali Sziriza nem értette meg, hogy a gazdaság aláásásával nem csupán növelték azt az összeget, amelyre a költségvetés egyensúlyba hozásához szükség van, hanem csökkentették azt a hasznot is, amelyet a hitelezők remélhettek a velük való megegyezésből. Nem csak ők szúrták el azonban a tárgyalási stratégiájukat, hanem az európai vezetők, elsősorban a végig kemény álláspontot képviselő nemetek is, élükön Angela Merkel kancellárral.

Az előbbi érvelést ugyanis meg lehet fordítani: ha a hitelezők rugalmasságot mutattak volna, azaz a vita kezdetén beígérik azt a 30 százalékos adósságcsökkentést, amelyet így is, úgy is elszenvedtek volna, akkor összejöhetett volna au a "biznisz", amely hiteleik legalább 70 százalékának megtérülését ígérte volna. Ezzel szemben most gyakorlatilag keresztet vehetnek az egészre.

Mindketten elszúrták

Igaz, hogy Ciprasz és a Sziriza megvezette a görög választókat, akiket azzal kecsegtetett, hogy újabb megszorítások nélkül is megtarthatják az eurót, ám Merkel is elszúrta. Ő azt ígérte szavazóinak, hogy az adóikból fizetett hitel minden centjét vissza fogják kapni, pedig tudnia kellett, hogy ez lehetetlen. Ehelyett el kellett volna magyaráznia, mi a nagy helyzet, és arra kellett volna törekednie, hogy minimalizálja a veszteséget.

A dolog most úgy áll, hogy mivel a felek eredeti céljai nem változtak, még lenne értelme a megállapodásnak. A görögök bent akarnak maradni az eurózónában. Igaz, hogy ezért most már nem tudnak adni semmit, de a Grexittel a hitelezők többet veszíthetnek pénzüknél. Ha Görögország csődbe megy, és kiesik az eurózónából, az egész Európa tragédiája lesz.