A szabályok azonban az egyes tartományokban különbözőek lesznek. Vannak olyanok, amelyekben az éttermek és a szállodák is kinyitnak, másokban ezt óvatosságból csak december egy későbbi napján teszik meg. De zárt térben mindenütt kötelező lesz a maszk használata, és az éttermeknek egységesen este 11 órakor be kell zárniuk - írja az MTI.
A beoltatlanok számára az egész országban marad az egészségügyi zárlat, vagyis csak néhány esetet kivéve hagyhatják el otthonukat.
A lezárás három hetének köszönhetően az országban drasztikusan csökkent az újonnan megfertőződöttek száma: pénteken 100 ezer lakosra 367,5 új fertőzött jutott, míg november elején ez 1102,4 volt. A kórházba kerülők száma azonban alig esett az elmúlt három hétben. Most 567 beteget ápolnak intenzív osztályon, mindössze hattal kevesebbet, mint november elején.
A lakosság 67,7 százaléka van teljesen beoltva, amely Nyugat-Európa átlagához képes alacsony arány.
Ausztria első európai országként február 1-jétől kötelezővé tette a védőoltást a 14 évnél idősebbek számára. Aki ennek nem tesz eleget, akár 3600 euró (1,3 millió forint) pénzbüntetést is kaphat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Eljött az új világ: ebben a városban arcfelismeréssel figyelik, ki hogyan viselkedik

Nincs gond a bankkal? Így vélekednek a vállalatok

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Sikerrel vette az első akadályt az átláthatósági törvény
