Az utóbbi két évben ez a legmagasabb gazdasági növekedés Csehországban - mutatott rá a CSÚ. Tavaly, az utolsó negyedévben ez a mutató 1,9 százalék volt. A gazdasági növekedés magasabb a vártnál - írja az MTI.
A statisztikai hivatal közölte azt is, hogy a tavalyi gazdasági növekedés éves összevetésben 2,3 százalékos volt.
Az előző negyedévhez képest idén január-márciusban 1,3 százalék volt a gazdasági növekedés. A szakértők alacsonyabb gazdasági növekedéssel számoltak.
Kapcsolódó
A statisztikusok szerint az első negyedév vártnál jobb eredménye elsősorban a cseh termékek iránti növekvő külföldi keresletnek köszönhető, amelyet felerősített a háztartások szintén folyamatosan emelkedő fogyasztása.
Egybehangzó elemzői vélemények szerint az első negyedévi jó eredmény azt vetíti előre, hogy az idei GDP-növekedés Csehországban a vártnál magasabb, valószínűleg három százalék körüli lehet. A cseh jegybank jelezte, hogy felfelé fogja módosítani eddigi 2,6 százalékos növekedési prognózisát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül
