Kifejtette: a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének célját senki sem vitatja, a kérdés az, hogy a terheit ki viselje; a magyar kormány álláspontja az, hogy fizessenek a szennyezők, a multinacionális vállalatok és a nagy országok. Annál is inkább, mert a kitűzött cél, az EU karbonsemlegességének elérése 2050-ig Magyarországnak összesen ötvenezer milliárd forintjába kerülne, azaz minden egyes magyar számára minden évben 170 ezer forintba - figyelmeztetett a miniszter.
Az EU formálódó, 2021 és 2028 közti költségvetése kapcsán a magyar kormány számára az a fontos, hogy a kohéziós források ne csökkenjenek jobban, mint azt a nettó befizető Nagy-Britannia kiválása indokolná, azaz 10-15 százalékkal - jelezte.
Kapcsolódó
A Brüsszelben folyó jogállamisági eljárásról szólva Gulyás Gergely leszögezte: Magyarország számára több évtizedes diktatúra után valóban fontos a jogállam, az nem pusztán üres szó, mint egyes nyugat-európai politikusok esetében, akik ennek ürügyén folytatnak boszorkányüldözést Magyarország ellen.
Ebben a kérdésben "nincs bizalmunk az EU iránt" - jegyezte meg a miniszter.
A brit választások kapcsán azt emelte ki, hogy a választópolgárok döntését tiszteletben kell tartani.
A parlamenti házszabály módosítása kapcsán Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy minden munkahelyen vannak magatartási szabályok, amiket be kell tartani, hiszen a munkahelyeken dolgozni kell. A magyar Országgyűlés dolga a népakarat érvényesítése, a demokrácia fenntartása, értelmes érveken alapuló viták lefolytatása. "Semmi olyat nem írtunk elő", amit kifogásolhatna az ellenzék - hangsúlyozta a miniszter.
A színházakra vonatkozó új szabályozásról szólva Gulyás Gergely elmondta: amelyik játszóhely állami finanszírozást kér, annak szerződést kell kötnie a kormánnyal, ami az igazgató kiválasztását is befolyásolhatja. A Katona József Színházban kipattant zaklatási ügy kapcsán leszögezte: elfogadhatatlan, hogy a történteknek nincs semmi következménye a jelenlegi igazgatóra nézve.
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre