Gerhard Schröder korábbi német kancellár politikai pályáját lezárva, 2005 után ügyvédi irodájával gazdasági társaságoknál vállalt tanácsadói szerepet. Dolgozott a Rothschildok cégbirodalmának, majd a Gazpromnak is. Elnöke lett a nyugat-európai–orosz Nord Stream AG konzorcium felügyelőbizottságának is.
Albrecht Funk több mint húsz éven át volt Schröder hivatalának a vezetője, de kedden távozott mellőle. Azután sokallt be, hogy a volt német kancellár nem fogadta meg a tanácsát, és nem vetett véget az orosz gázvállalatokkal (Gazprom, Rosznyefty) való kapcsolatának.
Schröderre hetek óta nyomást helyeznek Németországban, és egyre többen követelik, hogy fosszák meg a volt kancellároknak járó juttatásoktól, beleértve a nyugdíjellátást is. Egyelőre azonban csak egy múlt heti, felemás LinkedIn-posztban kritizálta Oroszországot az Ukrajna ellen indított támadás miatt, de hozzátette, hogy "mindkét oldalon követtek el hibákat". Schröder szerint a NATO a hidegháborút követően túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a keleti terjeszkedésre, mely egyértelmű provokáció volt Oroszországgal szemben.
Lars Klingbeil, a német Szociáldemokrata Párt társelnöke nemrégiben a Facebookon szólította fel Schrödert, hogy vessen véget a Kremllel való kapcsolatának: "itt az ideje, hogy a Putyinnal való üzleti kapcsolatainak vége szakadjon".

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója