A már kiürített házakba tűzoltók mentek be, hogy kihozzák az ott lakók dokumentumait vagy néhány ritka esetben, háziállataikat.
A lakókat viszont nem engedik be, pedig néhányan azt kérik, hogy hadd szedhessék össze gyógyszereiket.
Danilo Toninelli közlekedési és infrastruktúra miniszter az evakuálást követően csütörtökön azt mondta, előfordulhat, hogy le kell bontani a lakóházakat. Viszont ígéretet tett arra, hogy új otthonokat találnak a lakosoknak.
A híd két fontos autópályát kötött össze a Franciaország és a északra fekvő Milánó felé tartó forgalomban. A közlekedési miniszter szerint az útvonal rekonstrukcióját a lehető leghamarabb meg kell kezdeni. A kormány az autópálya-koncessziót üzemeltető céget és annak vezetését okolja a tragédiáért - mivel ők úgymond nem tartották megfelelő módon karban az építményt. Luigi di Maio miniszterelnök-helyettes Öt Csillag Mozgalma 150 millió eurós bírságot vetne ki a vállalatra.
Felmerült az is, hogy olasz maffia cégei részt vettek a projektben. Kommentátorok megjegyezték: már korábban is volt rá példa, hogy a maffiához közel álló cégek beférkőztek a cement- és építőiparba és olyan munkát hagytak maguk mögött, ami nem bírta ki a terhelést.
Statikai szakértők és mérnökök ugyanakkor konkrétan azt mondják, hogy szinte bizonyosan egy végzetes kivitelezési hiba nyomán zuhant a mélybe a híd egy szakasza, 38 ember halálát okozva.
A kép forrása: AFP.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére