A Cuadrilla Resources egyelőre egy helyszínen kezdheti meg a technológia alkalmazását, amelyet 2011-ben próbafúrásokat követően felfüggesztettek, miután az energetikai vállalat két kisebb földrengést okozott egy másik, közeli gázmezőn - írta az MTI.
Calire Perry energetikai államtitkárt idézve a The Times című lap szerdán arról írt, hogy a Cuadrilla Resources megfelelt a hidraulikus repesztés megkezdéséhez szükséges összes környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírásnak, így elkezdheti a munkát a Blackpool közelében, Anglia észak-keleti részén.
A vállalat közölte: a tervek szerint augusztus végén, szeptember elején kezdik meg a munkát, és három-négy hónapon át heti hat napon dolgoznak majd. A brit kormány már régóta jelentős méretűnek vélt palagáz-mezők kiaknázásának engedélyezésére készül. Skóciában, Walesben és Észak-Írországban azonban tilos a technológia alkalmazása vagy felfüggesztették, az Egyesült Királyságból egyedül Angliában engedélyezett.
A korábbi tervek között többtucatnyi gázmező megnyitása szerepelt, a sűrűn lakott észak-keleti részeken kívül többek között Devonban is. A palagáz biztonságos és fenntartható kiaknázása a kormány szerint nemzeti érdek az energiaellátás, a gazdasági növekedés és az alacsonyabb karbonkibocsátás biztosításához. Álláspontja szerint - a környezetvédők által vitatott - technológia alkalmazása révén akár több ezer munkahely és több milliárd font értékű beruházás keletkezhetne.
A fracking támogatói hangsúlyozták, hogy Nagy-Britannia előrejelzések szerint 2030-ra gáz- és olajszükségleteinek túlnyomó részét importból fogja fedezni, és ezért óriási szüksége van a helyi energiaforrásokra.
Környezetvédők viszont amerikai tapasztalatokra hivatkozva azt hangoztatják, hogy a hidraulikus törés vízszennyezést és földrengéseket idézhet elő, és a brit kormánynak inkább az ország tisztaenergia-lehetőségeinek kiaknázására kellene összpontosítania. A Lancashire-re vonatkozó végső engedély megadása bírálatokat váltott ki szerdán amiatt is, hogy az országot sújtó és évtizedek óta nem tapasztalt száraz nyár miatt augusztus elején locsolási tilalom lép életbe a grófság egyes részein. A hidraulikus repesztéshez azonban hatalmas mennyiségű, több millió liter vízre van szükség.
Tanulmányok is kétségbe vonták a brit kormány álláspontját. Rámutattak: Angliában 6100 kutat kellene fúrni ahhoz, hogy a gázimportnak csak a felét pótolni tudják 2021 és 2035 között.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt