A helyi ideiglenes befogadóközpontban nyilvántartásba vett 208, szubszaharai térségből származó illegális bevándorlóból 140 menedékjogért folyamodott, tízen egészségügyi ellátásra szorulnak, hárman pedig kiskorúak.
A kitoloncolásra a két ország között 1992-ben kötött egyezmény alapján van lehetőség, azzal a feltétellel, hogy előbb mérlegelik egyéni körülményeiket, tolmácsot és jogi segítséget biztosítanak számukra.
A kiutasítás egy nappal azután történt, hogy tömegesen, mintegy 300-an próbáltak meg áthatolni a két országot elválasztó hat méter magas, pengékkel, szögesdróttal megerősített dupla kerítéssoron. Egy férfi, már átjutva a spanyol oldalra életét veszítette, a boncolás szerint veleszületett légzőszervi betegsége miatt. Az első jelentések még négy sérültről szóltak, de a végleges adatok szerint összesen 19 határsértő és hat spanyol csendőr sérült meg, utóbbiak könnyebben.
A marokkói belügyminisztérium közlése szerint a határ marokkói oldalán is meghalt egy férfi, aki lezuhant a kerítésről. Hasonló, nagyszabású határsértő akcióra ezen a szakaszon január óta nem volt példa.
A spanyol belügyminisztérium adatai szerint október közepéig több mint 3500-an érkeztek illegálisan Melillába, 14 százalékkal többen mint tavaly ugyanebben az időszakban. Spanyolország területén idén összesen eddig több mint 48 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, amely 154 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) legfrissebb jelentése szerint három hónapja Spanyolország számít a legfőbb belépési pontnak az EU területére, mióta Olaszország lezárta kikötőit a mentőhajók előtt.
Európában összességében körülbelül harmadával csökkent idén az illegálisan érkezők száma a tavalyi adatokhoz képest: az év első kilenc hónapjában összesen 100 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon - írta a Frontex.
A kép illusztráció, forrás: Geoff Robins/AFP.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják