A szocialista képviselő, aki egyben a javaslat kezdeményezője volt, a dokumentumot a napokban juttatta el Adina Valean közlekedéspolitikáért felelős uniós biztosnak - írja az MTI.
"Fontos hogy a fogyasztóvédelmi minimumelvárások idővel ne csak a fapados légitársaságokra vonatkozzanak, hanem a hagyományosan működő járatokra is. A fapados üzleti modell egyértelműen üdvözlendő, azonban az elmúlt időszak botrányai miatt egy fogyasztóvédelmi "etikai kódex" létrejötte nélkülözhetetlen volt" - emelte ki a politikus.
Kapcsolódó
Az uniós biztosnak benyújtott csomag többek között arra tesz javaslatot, hogy miként biztosítsa a légitársaság az átfoglalások zökkenőmentességét, hogyan értesítse hatékonyan az utasokat a járatmódosításokról, illetve mennyi idő elteltével kell minden utasnak ivóvizet biztosítani a fedélzeten, ha bármilyen okból késik a felszállás.
Mindemellett a csomag azt is indítványozza, hogy a légitársaságok ügyfélszolgálatainak telefonos elérését ne lehessen emelt díjas szolgáltatásként üzemeltetni, illetve hogy jogos követelés esetén az ügyfélnek joga legyen legkésőbb harminc nap alatt megkapni az esetleges kompenzáció összegét.
Ujhelyi egyben reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy idővel tovább lehet lépni akár a jogalkotás irányába is, és akár ki is lehet terjeszteni az etikai elvárásokat a most formálódó, új és fenntartható "légiközlekedési ökoszisztéma" egészére.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat