Becslések szerint több százezer ember vett részt a szabadtéri szertartáson, míg a Vatikán szerint egymillióan voltak kíváncsiak a pápa beszédére. Sokan a hideg idő ellenére az éjszakát a szabadban töltötték, hogy találkozzanak a katolikus egyházfővel, aki három afrikai országot felölelő apostoli körútja során Mozambikból érkezett Madagaszkárra, ahonnan majd Mauritiusra utazik tovább - írja az MTI.
A pápa homíliájában bírálta azt, hogy az emberek a jó és a rossz meghatározásánál gyakran igazolják azt a gyakorlatot, amely elvezet a kiváltság kultúrájához, a kirekesztéshez majd a korrupcióhoz. Ez az érdekszövetség csak azoknak hoz felemelkedést, akik kapcsolatba hozhatók vele, míg mások kirekesztődnek és a lehetőségek hiánya miatt nem képesek életükön javítani - figyelmeztetett az egyházfő.
Kapcsolódó
Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) becslése szerint Madagaszkár 26 milliós lakosságának 90 százaléka kevesebb mint két dollárból él naponta, és a szigetországban a legtöbb gyerek alultáplált. A lakosságnak csupán 13 százaléka jut hozzá az elektromos áramhoz.
Ferenc pápa a szentmisét követően ellátogat Akamasoába, a főváros egyik olyan kerületébe, amelyet "A barátság városának" hívnak. Ezt Pedro Opeka atya, egy 71 éves misszionárius alapította, aki teológiát tanult a majdani pápa idején Argentínában, mielőtt életét arra tette föl, hogy családi közösségeket teremtsen Madagaszkáron. Az elmúlt 50 évben az Opeka által támogatott szervezet 25 ezer embernek épített házat, száz iskolát, hat klinikát és két focistadiont. Jövőre azt tervezik, hogy szállást emelnek a mentősöknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

A magyar gazdaság rejtett valósága: miért csak Budapestről szól minden?

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben

Humanoid robotok is rajthoz álltak a félmaratonon: videón a döbbenetes látvány
