A Federal Reserve (Fed) április kamatdöntő ülésén nem változtatott a legfontosabb feltételeken. A nyíltpiaci bizottság (FOMC) 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot a ma bejelentett döntése értelmében, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Miközben a mostani döntést borítékolhatónak tekintette, a piac, és Jerome Powell elnök hamarosan kezdődő sajtótájékoztatójától sem lehet nagy fordulatot várni, egyre több a kritikus hang a Fed öntéshozatalával szemben.
Az ING elemzői szerint az olvasható ki a Fed döntéshozóinak álláspontjából, hogy legkorábban 2024-re lesz olyan szintű stabilitás, hogy lehetségessé válik a kamatemelés.
Több elemző szerint ezzel a hozzáállásával a Fed le van maradva, és akár már idén valamilyen formában, leginkább az eszközvásárlási programjának visszafogásával szigorításra kényszerülhet.
Ennek elsődleges oka, hogy történelmi léptékű növekedés indul az USA-ban ahogy látványosan halad az oltások beadása, ez pedig a jegybanki döntéshozatalban legfontosabb inflációt is jócskán a Fed 2 százalék környékére belőtt célja felé húzhatja.
A mostani kamatdöntés is azt igazolta, hogy várhatóan a komolyabb felülvizsgálattal, esetleges finomhangoló intézkedésekkel, a Fed kivárja a júniust.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék