Olaf Scholz német pénzügyminiszter meglebegtette a lehetőséget, hogy Németország hozzájárul az eurózónához tartozó államok közös banki betétbiztosítási rendszerének létrehozásához. Ezt eddig egyfajta tabuként utasították el a németek, mert úgy vélték, hogy a felelőtlenül gazdálkodó déli eurótagállamok banki ügyfeleinek az ő pénzükből fizetnék ki a betétbiztosítás alapján járó összeget, ha bankjaik csődbe mennének - emlékeztet a Financial Times.

Scholz, aki egyébként a kisebb kormánypárt, a szociáldemokraták politikusa, úgy véli, hogy Európa nem válthat komoly globális hatalommá, ha nem teszi teljessé legalább az eurózóna pénzügyi szektorának integrációját (a már a költségvetési integráció terén vonakodik előrelépni). A terv egyik része ennek megfelelően az övezetre vonatkozó közös, nemzetek feletti bankfelügyeleti rendszer működtetése, a másik az egységes betétbiztosítás rendszer bevezetése ügyfelenként 100 ezer euró megtakarításig, ami az egyes országok saját betétbiztosítási rendszerei mögött mintegy biztonsági tartalékként működne.

Kapcsolódó

További érvek

A német pénzügyér a bankunió erősítése melletti további érvként sorolja fel, hogy a brexittel az EU elveszti egyik legnagyobb pénzügyi központját, a londoni Cityt. Brüsszel régóta noszogatja az eurótagállamokat, hogy szíveskedjenek rendezni a nézeteltéréseiket a bankunió terén, mert csak akkor úszhatják meg, hogy csődbe ment bankjaik feltőkésítését az adófizetőik pénzéből legyenek kénytelenek megoldani, ha megerősítik a közös bankfelügyeletet. A pénzügyi integráció emellett ellenállóbbá teszi az eurózóna gazdaságát a válságokkal szemben.

Scholz a Finacial Timesban megjelent cikkében hozta nyilvánosságra javaslatát, amivel alá akarta támasztani, hogy az nem a berlini kormány vagy Angela Merkel kancellár álláspontja. Ezzel utat nyit az előtt, hogy a német pénzügyi szakemberek további vitákat folytassanak vele kapcsolatban. Főként Merkel konzervatív pártjában, a CDU-ban akadhatnak ellenzői, de a betétbiztosítás nemzetközi megosztását a német pénzügyi körök torkán is igen nehéz lesz lenyomni.

Kemény feltételek

Ebben segíthet ugyanakkor, hogy Scholz igen kemény feltételekhez kötné a bankrendszer integrációjának erősítését. (Ez persze borítékolhatóan a déli eurótagállamok pénzügyi köreiben válthat ki ellenállást.) A német pénzügyminiszter egyik elvárása az lenne, hogy módosítsák a bankok tőkekövetelményeit, megtiltva, hogy nagy összegekben vásároljanak a saját kormányaik által kibocsátott államkötvényekből. Így előznék meg, hogy az esetleg felelőtlenül gazdálkodó, osztogató kormányok költekezésére felvett hitelek, azaz az állam adóssága behajthatatlan követelésként terheljék meg a bankok mérlegeit.

További feltétel, hogy a jelenleginél jóval alacsonyabb szintre kell leszorítani az eurózónás bankok rossz, azaz behajthatatlan hiteleinek összegét. A javaslat szerint egységesíteni kellene az euróországok csődtörvényeit, hogy azok azonos szigorúsággal ítéljék meg a pénzintézetek fizetőképességét. Emellett az egységes szabályozással kötelezhetnék a bankok magántulajdonosait, befektetőit, hogy vállaljanak részt a csődök terheiből, azaz leírhatnák a bankokkal szembeni követeléseik egy részét.

Végül van egy olyan követelmény, amely nem a pénzügyi szférára, hanem a költségvetésre vonatkozna, s ezért ez válthatja ki a legnagyobb ellenkezést. Scholz javaslata szerint az európiai országoknak el kellene fogadniuk, hogy vállalataik nyereségadó-alapját egységes szabályok szerint számolnák ki. Ez nagy lépést jelentene az egységes uniós vállalati adórendszer felé, ami jelentősen korlátozná a kormányok önálló mozgásterét, megnehezítené, hogy alacsony adókkal próbálják javítani vállalataik versenyképességét más országok cégei rovására.