A szociáldemokrata Sigmar Gabriel egy berlini gazdasági konferencián szorgalmazta, hogy az üzleti vezetők minél szélesebb körben ismertessék a szabadkereskedelmi megállapodással - hivatalos szóhasználatban a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Paktummal (TTIP) - járó előnyöket, a politikusok pedig dolgozzák ki az egyezmény tervezetét még mielőtt Barack Obama amerikai elnök 2015 januárjában távozik hivatalából. "Sajnálom, hogy a németországi vitákban annyi szó esik a 'klórozott csirkékről', míg a megállapodás geopolitikai jelentőségéről túl keveset beszélünk" - mondta a miniszter a megállapodást ellenzők által sokszor hangoztatott érvre utalva. Hangsúlyozta, ha a szabadkereskedelmi megállapodás elbukik, Németország és Európa nyomás alá kerülhet a világ más részében történő események súlya alatt, Ázsia veheti át a vezető szerepet.
A TTIP támogatói azt mondják, hogy a világ legnagyobb - az Európai Unió és az Egyesült Államok 800 milliós lélekszámú - közös piacának létrehozása 100 milliárd eurós növekedést eredményezhetne a gazdaságban.
A közel két évvel ezelőtt megkezdett tárgyalások azonban egyelőre nem hoztak áttörést, aminek a fő oka az, hogy az európai politikai közvélemény jelentős része aggodalommal tekint a tervezett ügyletre, és attól tart, hogy az megnyitja majd az utat a tőkeerős, globális szerepet játszó amerikai nagyvállalatok érdekeinek - környezet-, illetve fogyasztóvédelmi szempontokon átgázoló - európai érvényesítése előtt. Ezek az aggodalmak főként a Befektető-Állam Vitarendezésként (ISD) emlegetett döntőbíráskodási mechanizmussal kapcsolatosak.
Sigmar Gabriel úgy véli, hogy eljött az ideje a döntőbíráskodási mechanizmus modernizálásának. Ha a privát választottbíróságokat egyfajta nyilvános, független, kereskedelmi és befektetési ügyekkel foglalkozó bíróságok váltanák fel, átláthatóbbak és megfellebbezhetőek lennének az ítéletek. A vesztesnek pedig viselnie kellene az eljárás költségeit.
A legfrissebb felmérés szerint Németország lakosságának mindössze 39 százaléka támogatja a szabadkereskedelmi megállapodás megkötését. Tavaly októberben ez az arány még 48 százalék volt.Szabadkereskedelmi tárgyalások - A német gazdasági miniszter a kudarc veszélyeire figyelmeztet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat