Franciaország, mint Európa legnagyobb termelője az idén várhatóan 25,3 százalékkal kevesebb (11,3 millió tonna) szemeskukoricát takaríthat be az előző évinél, az EU teljes termése pedig katasztrofális szinten alakul – írja az agrarheute.com híre alapján az Agroinform.hu.
Ehhez a rendkívüli szárazság mellett kis részben a műtrágyák drágulása által kiváltott vetésterület-csökkenés is hozzájárult. Meglepő azonban, hogy ennek ellenére a kukorica világpiaci ára csökkenő tendenciát mutat.
A háttérben az egyre halmozódó ukrán készletek mellett a Dél-Amerika egyes körzeteiben jelentkező, vártnál magasabb átlagtermések állnak, ezek egyelőre lefékezték a világpiaci árak emelkedő tendenciáját. Becslések szerint Ukrajnában csak a tavalyi termésből mintegy 7,7 millió tonna kukorica van beraktározva. Ez a mennyiség – a várható idei terméssel együtt – óriási nyomást gyakorol a nemzetközi piacra, és meghatározza, illetve eltorzítja annak árait - írja a szakportál.
Összességében ugyanakkor a mintegy 354 millió tonnás várható világtermés 10 millió tonnával alatta marad az egy évvel korábbinak. Így – az orosz és ukrán export egy részének kiesét figyelembe véve – jelentős áruhiány léphet fel az importfüggő országokban és körzetekben. (Az idei magyar kukoricatermés sem fedezi a hazai szükségletet, így hazánk is exportra szorul - a szerk. A háború miatt Ukrajna búzából, kukoricából és árpából 1 millió tonnát exportált ebben az évben, amely éves szinten 40 százalékos csökkenés.)Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani