A lengyel kormány benyújtja első kérelmét azokra az uniós támogatásokra, amelyeket az Európai Bizottság a jogállamiság lengyelországi sérelmére hivatkozva befagyasztott - idézte Mateusz Morawiecki miniszterelnök nyilatkozatát a Notes from Poland. A kormányfő a 2023-as költségvetés tervezetének benyújtása kapcsán szólalt meg.
A pandémia utáni újjáépítést segíteni hivatott pénzekről van szó, amelyekből 36 milliárd eurót vehetne fel Lengyelország, ha nem sértené meg a jog uralmának követelményét Brüsszel megítélése szerint. Varsó a májusban megkötött megállapodásra hivatkozik, amelyben felülvizsgálták a korábbi igazsági reformot (ez utat nyitott azelőtt, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzése alá vonja az igazságszolgáltatást), ám a korrekciót a gyakorlatban Brüsszel szerint nem hajtották végre.
Lesz, ami lesz kérik a pénzt
A miniszterelnök azt mondta, hogy októberben vagy legkésőbb novemberben benyújtják a kérelmüket a támogatásokra, amelyek pozitív válasz esetén a jövő év legelején megérkezhetnek. Ugyanakkor úgy véli, hogy nem szabad nagyon bízni a kifizetésben, ezért arra is fel vannak készülve, hogy a lengyel költségvetésből finanszírozzák az EU-s forrás felhasználásával tervezett fejlesztéseket.
Morawiecki franciaországi látogatásán Emmanuel Macron francia államfőnek is elmondta a lengyel sérelmeket. Varsó szerint az "nem járja", hogy miközben az EU szankciókat alkalmaz az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal szemben, aközben ehhez hasonló büntetésben részesíti Lengyelországot, amely mindent megtesz az ukránok támogatásáért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják