Az (Észak) Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) vasárnap olyan fotókat tett közzé, amelyeken maszkot viselő idős emberek láthatóak, akik az előző napi, az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából rendezett ünnepségeken vettek részt - írja a Dél-koreai The Korea Herald.
A központi televízió is mutatott felvételeket maszkos egyetemistákról, akik egy egyetem alapításának évfordulóját ünnepelték.
Ebből lehet arra következtetni, hogy az elszigetelt országban ismét kötelező lehet a maszk.
Észak-Korea meglehetősen furcsán állt a járványhoz. Állításuk szerint 2022. május 12-én jelent meg náluk a betegség. Ekkor azonnal a legmagasabb fokú vészhelyzeti állapotot hirdették ki. Augusztus 11-én Kim Dzsongun "győzelmet hirdetett" a vírus ellen, mondván, hogy Phenjan járványellenes intézkedései sikeresen megvédték az embereket.
Egy hónappal később, szeptember 8-án azonban az ország vezetője azt tanácsolta az embereknek, hogy novemberben kezdjék el újra hordani a maszkokat, mert a hideg időjárás kedvez a vírusnak. Szakértők már októberi maszkviselésre intettek.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön