Lengyelország valaha textiliparáról ismert nagyvárosában, Lódzban a helyhatóság arról kérdezi a tavaly összeházasodott fiatalokat, hogy hol volt az esküvő, milyen zenekar játszott, mennyibe került a menü, a torta, a fotózás, és hol vannak a számlák minderről - adta hírül.
A hivatal a büntető-törvénykönyvre hivatkozva hét napon belül vár választ a kérdéseire, amelyeket azon a címen tesz fel, hogy így harcol a feketegazdaság ellen. Hogy kik házasodtak össze, arról a polgári anyakönyvi hatóságtól kapott információt a kincstár, a címeket az állampolgári ügyek osztálya adta meg.
Kapcsolódó
A varsói gazdasági elemzések és prognózisok intézete szerint idén a szürkegazdaság a lengyel GDP 18 százalékát tette ki. Ez 0,7 százalékponttal kevesebb, mint a múlt évben, amivel évek óta ez a legjobb eredmény.
A fotó forrása: StockSnap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le