A Raúl Castro kubai államfővel tartott találkozója után elhangzott nyilatkozatában az amerikai elnök közölte: felszólította Castrót, hogy segítse elő több közös vállalat létrehozását, továbbá azt, hogy a külföldi vállalatok közvetlenül alkalmazhassanak kubai munkaerőt.
"A nehézségek ellenére tovább haladunk előre" - fogalmazott az elnök, aki szerint őszinte és nyílt tárgyalásokat folytattak az emberi jogokról. A két ország közötti kapcsolatok - mint fogalmazott - egy csapásra nem változhatnak meg. Kuba sorsát a kubaiak fogják meghatározni és nem az Egyesült Államok - mondta az amerikai elnök. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is az emberi jogok és a demokrácia mellett fog kiállni Kubában.
Castro szerint Kuba és az Egyesült Államok között mindig lesznek nézetkülönbségek az emberi jogok kérdését illetően.
"A két ország között alapvető különbségek vannak, amelyek soha nem fognak megszűnni" - mondta újságíróknak Castro, aki szerint az Egyesült Államok "kettős mércével" mér ezen a téren. Kubának és az Egyesült Államoknak "el kell fogadniuk különbözőségüket" és nem szabad azokat a kétoldalú kapcsolatok középpontjába állítaniuk, ehelyett meg kell becsülniük a két országot összekötő és a népeik hasznára váló kapcsolatokat - mondta Castro.
Üdvözölte az eddigi amerikai kereskedelmi és utazási könnyítéseket, de további hasonló lépéseket sürgetett Washington részéről.
Az államfő a sajtóban "történelminek" minősített, négyszemközt tartott találkozó után úgy vélekedett, az amerikai szankciók és a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpont megléte továbbra is akadálya az Egyesült Államok és Kuba közötti "normális" kapcsolatoknak. Castro szerint a "civilizált együttélést" a két országnak a gyakorlatban kell megvalósítania.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben