Megerősítették, hogy az Egyesült Államok természetes szövetségesesként tekint Magyarországra és az egész közép-európai térségre.
Magyarország továbbra is "kiegyensúlyozottan, mindenfajta kritikát és kommentálást mellőzve fog hozzáállni" az amerikai kül- és belpolitikai döntésekhez - mondta a tárcavezető.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államoknak nagy szerepe lesz Magyarország energiaellátásnak biztosításában, ugyanis ígéretet kapott arra, hogy a Romániában kitermelendő amerikai gáz Magyarországra juttatását az amerikai kormányzat is támogatja - tette hozzá Szijjártó.
Fontos a védelmi együttműködés megújítása is, ezért átadta amerikai kollégájának a leendő magyar-amerikai védelmi együttműködés megállapodásra vonatkozó magyar javaslatokat. Erről már két tárgyalási forduló lezajlott, egyértelmű politikai akarat van mindkét oldalról a megállapodás megújítására. Most abban állapodtak meg, hogy felgyorsítják ezt a folyamatot.
Az amerikai külügyminisztérium a megbeszélésről kiadott közleményében azt írta, a találkozón az amerikai miniszter kiemelte az élénk civil társadalom fenntartásának jelentőségét. Továbbá hangsúlyozta az Ukrajnának nyújtandó segítség fontosságát az orosz agresszióval szemben, és kitért arra, hogy támogatni kell Ukrajna közeledését a NATO-hoz és meg kell előzni az orosz befolyás növekedését Közép-Európában.
A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy Európában el kell érni az energiaforrások diverzifikációját, valamint szót ejtettek az amerikai befektetésekről is Magyarországon, valamint a védelmi együttműködési megállapodásról.
Szijjártó Péter később a Fehér Házban találkozik John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval is - írta az MTI.
Kép forrása: MTI Fotó: KKM
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező