Az egymással érintkező parkok, folyók, autópályák és alacsony épülettömbök hálózatából kialakított korridorok területéről eltávolítják a szabad légmozgást akadályozó magas szerkezeteket és a későbbiekben korlátozzák azok építését. Peking vezetése öt nagy, legalább 500 méter széles és több, ennél kisebb szellőző korridort alakít ki a városban - közölte a hivatalos kínai hírügynökség a projekt határidejének megadása nélkül.
Peking számára a kormány a légszennyezés 40 százalékos csökkentését írta elő 2020-ig a 2013-as szinthez képes. A nehézipari vállalatok és a gépjárművek károsanyag-kibocsátása, valamint időjárási tényezők kedvezőtlen egybeesése által okozott szmog miatt Peking Kína egyik legszennyezettebb városának számít. A legsúlyosabb szmogterhelés általában szélcsendes időben szokott kialakulni.
A Hszinhua hírügynökség a múlt hónapban arról számolt be, hogy Peking a szmog elleni küzdelem jegyében kétezer kisebb légszennyező vállalatot zárat be. Egy vezető környezetvédelmi tisztségviselő tájékoztatása szerint a város levegőjének szennyezettsége az utóbbi két évben már csökkent.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat