A vegyes párt széleskörű döntéshozó testülete, az OT határozata értelmében a Most-Híd vezetése felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyaljon koalíciós partnereivel, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokráciával (Smer-SD) és Andrej Danko pártjával, a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) az előrehozott választások lehetőségéről - írja a 24.hu.
Amennyiben ezek az egyeztetések nem járnak sikerrel, a párt kilép a koalícióból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szlovákiára mindenképpen előrehozott parlamenti választás vár, a kérdés már csak az, hogy mikor.
A Híd nélkül ugyanis Ficónak nem lenne már többsége. Bugár Béla elmondta: Robert Fico - az OT ülése közben tartott koalíciós találkozó során - elutasította annak lehetőségét, hogy az előrehozott választásokról tárgyaljon, így csak az SNS-el fognak egyeztetni.
Ezzel az állítással részben ellentétesnek tűnik a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség Bugár Béla bejelentését követően kiadott híre, amely saját információkra hivatkozva azt állítja: a legerősebb kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia vezetése csak kedden tárgyalja a Most-Híd felvetését az előrehozott választások lehetőségéről, és döntésükről csak ezt követően tájékoztat majd a párt elnöke, Robert Fico.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól