A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A CTK hírügynökség összefoglalója a Hospodarske Novinyt (HN) idézve emlékeztetett arra, hogy ezt még a magánosítást általában ellenző ellenzéki szociáldemokraták több vezető személyisége is elismeri.
Csehországban már számos magánkórház működik, közülük több a főleg Észak-Morvaországban tevékeny Agel holding tulajdonában van, amely Tomas Chrenek milliárdosé. A szlovák Penta is érdeklődik a veszteséges cseh kórházak iránt. A pénzügyi csoport tavaly szerezte meg egy kórházhálózat tulajdonát Szlovákiában, és 60 milliós veszteségüket egy év alatt 10 milliós profitra változtatta. Befektetési igazgatója, Vaclav Jirku a HN-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a cseh kórházak helyzete három-négy éven belül pénzügyileg tarthatatlanná válik. Veszteségesek, a korszerű berendezésekhez járó európai támogatások lassan kifutnak, az egészségbiztosítási pénzek stagnálnak és az önkormányzatoknak nincsenek százmillióik rájuk.
A szakértők szerint le kell váltani a kórházak élére politikai szempontok alapján kinevezett vezetőket és olyan keménykezű és hozzáértő menedzsereket kell a helyükre állítani, akik nem rettennek vissza a költségek csökkentésétől. A kórházak kétségbeejtő helyzetére jellemző, hogy mind az Agelt, mind a Pentát már több is megkereste közülük. Filip Horak, aki sikeresen vezeti az Agel észak-morvaországi egészségügyi hálózatát, tavaly írt alá egy húsz évre szóló szerződést egy kórházzal Novy Jicinben. Ebben az önkormányzattal ellentétben vállalta a kórház 300 millió koronás adósságának visszafizetését és további 300 milliót a szükséges beruházásokra.
Az elemzők úgy vélik, előbb-utóbb a politikusoknak is be kell látniuk, hogy az állam nem képes a kórházak finanszírozására, amelyek hatékonysága messze elmarad az orvostudomány fejlődése mögött. Peter Pazitny, a közép-európai egészségpolitikai intézet alapítója úgy véli, hogy már középtávon számítani kell a cseh kórházak privatizálására vagy lízingbe adására. Az ugyanis mára már egyértelművé vált − azzal, hogy a kormány 2003-ban átadta a kórházakat az önkormányzatoknak, nem oldotta meg problémáikat.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek