A friss értékelés szerint januárban 6760-an érkeztek a négy fő migrációs útvonalon keresztül az EU-ba, ez 20 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest - írta az MTI a Frontexre hivatkozva.
Az olaszországi visszaesés miatt a legfőbb belépési pontnak már jó ideje Spanyolország számít, ahol januárban mintegy 3780 illegális határátlépést regisztráltak, ötödével kevesebbet, mint decemberben, de több mint dupláját a tavaly hasonló időszakinak. A legnagyobb csoportot a marokkói és a guineai állampolgárok tették ki.
Görögországban 2540 volt az érkezők száma, az előző havinál 44 százalékkal kevesebb, azonban a tavaly januárinál 10 százalékkal több. A legtöbbjük afgán és török állampolgár, utóbbiak jellemzően a szomszédos Törökország szárazföldi határán keresztül érkeztek.
Januárban immár a nyugat-balkáni útvonal lépett elő a harmadik helyre, itt 300 bevándorlót jegyeztek fel. Ez fele a decemberi számoknak, az egy évvel ezelőttinél pedig 42 százalékkal kevesebb. Az érkezők legnagyobb csoportját az afgánok alkották.
Az olasz partokra mindössze 150-en érkeztek Észak-Afrikából, ami az előző havi adatokhoz képest 73, a tavaly januári adatokhoz képest 96 százalékos visszaesés.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják