Márciushoz képest számottevően lefelé módosította idei gazdasági várakozásait az Európai Központi Bank (ECB). Christine Lagarde elnök bejelentése szerint most 8,7 százalékos mínuszt vár a stáb 2020-ban, amit 5,2, majd 3,3 százalékos bővülés követhet a rá következő években.
"Az eurozónában eddig soha nem látott gazdasági visszaesés tapasztalható a pandémia miatt. Nagyon sokan elvesztették a munkájukat és a jövedelmüket, és a bizonytalan kilátások is visszafogják a fogyasztói költést" - mondta Lagarde.
Kapcsolódó
Az ECB úgy látja, hogy májusra a gazdaságban elérkezett a mélypont, és vannak biztató jelek, hogy megkezdődik az élénkülés. Az hozzátartozik a képhez, hogy ez az élénkülés jócskán elmarad a gazdaság beomlásának ütemétől.
Remélhetőleg a második félévben lesz javulás, amihez nagyban hozzájárultak az eddig meghozott fiskális és a monetáris támogatás.
A várakozásoknak megfelelően a kamatfeltételeken nem változtatott rendes ülésén az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa, azonban a vártál jóval nagyobb összeggel toldotta meg a pándémiás vészhelyzeti alapjának (PEPP) keretösszegét.
Lagarde a kamatdöntést követő tájékoztatón fejtette ki azokat a lépéseket, amelyekről döntött a kormányzótanács:
- A PEPP keretösszegét 600 milliárddal, 1350 milliárd euróra emelte az ECB. A pénzből továbbra is rugalmas feltételekkel folytatja az eszközvásárlást.
- A PEPP az eredetileg tervezettnél tovább, legalább jövő júniusig működni fog.
- Az ECB meglévő eszközvásárlási programja (APP) folytatódik 20 milliárd eurós havi ütemben, és ez egészen addig így is lesz, ameddig a kormányzótanácsa szükségesnek ítéli a támogatást.
- Mind a PEPP és az APP vásárlásainak hozamát visszaforgatják.
Az európai vezetők által jóváhagyott 540 milliárd eurós támogatási keretet az ECB is üdvözli, azonban további gyors intézkedésre lenne szüksége az egyes kormányok részéről.
Lagarde-ot kérdezték a német alkotmánybíróság döntéséről, ami kifogásolta az ECB eszközvásárlási gyakorlatát. Az elnök szerint az ECB-ra az Európai Bíróság hatáskörre terjed ki, így, noha a kormányzótanács áttekintette a német döntést, az elsősorban a német kormányra és a törvényhozásra vonatkozik. Ezzel együtt remélhetőleg sikerül majd egy megoldást találni, ami nem csökkenti az ECB élénkítő programjának hatékonyságát.
A kormányzótanács elkötelezett, hogy a mostani rendkívüli nehéz időben az eurozóna összes polgárának támogatást adjon
- mondta Lagarde.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Királycsináló lehet a Mi Hazánk – ha ezek a feltételek teljesülnek
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület