Reggel 8 órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek Dániában, ahol mintegy 4,3 millióan szavazhatnak a 179 tagú dán parlament összetételéről. A Dániához tartozó, de autonóm területként működő Grönland és a Feröer-szigetek két-két mandátummal rendelkezik a törvényhozásban.
A most 44 éves Mette Frederiksen, aki a Szociáldemokrata Párt 2019-es győzelmével Dánia legfiatalabb miniszterelnöke lett, három és fél éven át kisebbségi kormányt vezetett. A parlamenti többség eléréséhez legtöbbször a baloldali blokkot hívta segítségül – írja az MTI.
A kormányfő október elején jelentette be, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak, mert az egyik vele szövetséges párt azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, mivel az korábban nem megfelelően kezelte a dániai nyércállománynak a koronavírus mutációja miatt elrendelt levágása körüli helyzetet.
Kiélezett a verseny a dán választáson
Közvélemény-kutatások szerint a baloldali pártokból álló „vörös blokk” és az egy liberális, egy konzervatív és három jobboldali párt alkotta „kék blokk” egyaránt a szavazatok 47-50 százalékára számíthat.
A választópolgárok kedden összesen 14 párt indulói közül választhatnak. Mivel a Feröer-szigeteken november elsején emléknapot tartanak, az ott szavazásra jogosult 38 ezer lakos már hétfőn leadta voksát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére