A cseheket régóta bosszantják a simlis valutaváltók, akik irreális árfolyamok alkalmazásával verik át az ügyfeleiket, nem törődve azzal sem, milyen imázst alakítani ki ezzel a külföldi turistákban a Csehországról. A parlament megelégelte az ügyet, és decemberben módosította a valutaváltásról szóló törvényt. A módosítások most léptek érvénybe - adta hírül a Radio Praha.
A legnagyobb változás, hogy az ügyfeleknek a valutaváltást követően három órán belül módjuk lesz visszacsinálni az üzletet, feltéve, hogy 1000 eurónál nem nagyobb összeget váltottak át - derült ki Markéta Fiserová, a cseh jegybank szóvivőjének szavaiból. Emellett a valutaváltók a jövőben nem alkalmazhatnak kedvezményes, úgynevezett VIP árfolyamokat, továbbá nem számíthatnak fel külön díjat a szolgáltatásukért (azaz az árrésből kell megélniük).
Kapcsolódó
A szóvivő elárulta, hogy sokat várnak a változásoktól, miután eddig évente 250-300 panasz érkezett a jegybankhoz a valutaváltók viselt dolgai miatt. És ez nyilván csak a jéghegy csúcsa, mert a turisták, akiket sérelem ért vélhetően nem vesztegették az idejüket reklamációs ügyintézéssel. A valutaváltók szakmai szervezete persze úgy véli, hogy a változtatások miatt bezárhatnak a banki váltóhelyek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat