A Wprost közéleti hetilap néhány napja nyilvánosságra hozta Marek Belkának, a nemzeti bank és a pénzpolitikai tanács elnökének, valamint Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszternek egy varsói étteremben folytatott, illegálisan lehallgatott, tavaly nyári beszélgetését. A jegybankelnök a nemzeti bank pénzügyi támogatását ígérte az állami költségvetésnek, amiért cserébe Jacek Rostowski pénzügyminiszter leváltását, valamint a jegybanktörvény módosítását kérte.
A hangfelvétel közzététele kormányválságot okozott Lengyelországban. Az ellenzék a miniszterelnök, a belügyminiszter és a jegybankelnök lemondását követeli, és komolyan szóba jött a kormányoldalon is az előre hozott választások lehetősége. Leszek Balcerowicz volt pénzügyminiszter, a jegybank korábbi elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a botrány miatt Belkának le kellene mondania. Donald Tusk miniszterelnök és Belka eddig kizárta lemondását, és a kormányfő eddig megvédte belügyminiszterét is.
Rzonca a Gazeta Wyborczában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a pénzpolitikai tanács nem keveredett politikai ügyekbe, de a jegybankelnök kijelentései olyan benyomást kelthetnek, hogy Belka bekapcsolódott a választási küzdelembe. Lengyelországban 2015 őszén esedékes a következő parlamenti választás, amelyet a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint a fő ellenzéki erő, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság nyerne meg.
Belka a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után tagadta, hogy a jegybank kész lett volna támogatni a kormánypártot abban az esetben, ha Kaczynski pártjának népszerűsége túlságosan megnőtt volna. Azt állította, hogy a beszélgetésnek ezt a részletét manipulálták.
Rzonca szerint jegybankelnök ilyenfajta politikai elköteleződése megengedhetetlen lenne. Úgy vélte, hogy Belka ügye miatt a nemzeti bank tekintélye soha nem látott mértékű kárt szenvedett. A jegybankelnöknek meg kellene fontolnia, hogy tisztségében maradása nem teszi-e ki a nemzeti bankot további hitelvesztésnek.
A pénzpolitikai tanács kedden ülést tartott, amelyről nyilatkozatot adott ki. Ebben leszögezte, hogy pozitívan értékeli az eddigi "nagyon jó együttműködést" a jegybank elnökével, de fájlalja, hogy a lehallgatás nyomán nyilvánosságra került kijelentései olyan benyomást kelthetnek, hogy bekapcsolódott a választási küzdelembe.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat