A több mint 500 milliárd forintos vasúti felújítás kínai hitelből valósul meg, és szakértők szerint 2400 év alatt térül meg. Az LMP szerint ez Paks II. után az évszázad második legrosszabb üzlete, amellyel a hazai vállalkozások és a magyar vidék helyett megint Orbán Viktor oligarchái járnak jól - írta közleményében Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.
A közelmúltban Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte, hogy a Budapest-Belgrád vasúti fejlesztés fővállalkozói szerződéseinek előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő konzorciumról akár április végéig döntés születhet.
Az LMP szerint projekttel szemben csak ellenérveket lehet felsorakoztatni: várhatóan soha nem fog megtérülni, így a fenntarthatósága is több mint kétséges. A kormány ismételten eladósítja a magyar embereket, ráadásul a gigaprojekt miatt évtizedek óta elmaradó fejlesztésekről kell lemondania a válságban lévő magyar vidéknek. A projekt az előzetes egyeztetések alapján ráadásul 100 százalékban kínai kivitelezéssel valósul meg.
A gigahitel, amely Paks II. után az évszázad második legrosszabb üzlete, egy valamire megfelelő: újfent eladósítja a magyar családokat. A teljesen felesleges beruházás helyett a hazai vasúti közlekedés fejlesztésére van szükség, mert az ma az összeomlás szélén áll - véli az LMP társelnöke.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban