Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy alapos tanulmány alapján úgy véli, hogy a gyulladáscsökkentő szteroidok hatásosan bevethetők a koronavírus-betegség legsúlyosabb eseteiben, azaz az oxigénsátor alatt kezelt betegeknél - írta a Financial Times. Ez az első WHO-ajánlás a koronavírus elleni fellépéssel kapcsolatban.
Két olcsó gyógyszert, a dexametazont és a hidrokortizont kiemelik, mint amelyeket sikerrel próbáltak ki a gyógyításban. Ezek a szerek úgy segítenek, hogy csillapítják a gyulladást, amely enélkül túlpörgeti a páciens immunrendszerét.
A WHO megerősítette azokat a tapasztalatokat, amelyekről az Oxfordi Egyetem kutatói számoltak be egy tanulmányukban még júniusban. E szerint az olcsó gyulladáscsökkentőkkel a kritikus állapotban lévő betegeknél 32 százalékra csökkentették a halálozási arányt, szemben az ezeket nem kapók 40 százalékos arányával.
Ezek a gyógyszerek évtizedek óta ismertek - kezdi az előnyök sorolását Martin Landray professzor járványügyi szakértő -, és 12 ember dexametazonos kezelése nagyjából 60 fontba (24 ezer forint) kerül, ami nevetségesen alacsony a legsúlyosabb betegek általános kezelési költségeihez képest.
Jonathan Van-Tam professzor, az Egyesült Királyság közegészségügyi főorvosa szerint a szigetországban láthatólag nagyon fontos kutatások folynak, amelyek hozzájárulnak a nemzetközi tapasztalatok összegzéséhez. Az brit kutatók munkája mérföldkövet jelent a koronavírus elleni küzdelemben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben