A cseh biztosítótársaságok több tíz millió koronát fizettek ki azok után az ügyfeleik után, akiket valahol külföldön, általában valamelyik egzotikus távoli országban támadott meg a koronavírus, és olyan súlyosan lebetegedtek, hogy kórházi kezelésre szorultak. Szintén sokba kerültek a hazautaztatásukhoz szükséges repülőjegyek - írja a Radio Praha. Becslések szerint 2,5 százalékkal dobta meg az ágazat költségeit a pandémia.
Ennek ellenére a biztosítók azt állítják, hogy nem tervezik utazási biztosításaik díjának emelését. Az Allianznál eddig a legdrágább eset egy kórházba került lélegeztető gép segítségére szoruló koronavírus-beteg kezelése és hazautaztatása volt, amiért összesen hárommillió koronát (45 millió forint) fizetett a biztosító - mondta Marie Petrovová, a vállalat szóvivője.
A legtöbb beteget a Mongóliába Namíbiába és Kambodzsába utazó csehek között találták. Az Allianz partnerei összesen 27 pozitív esetbe szaladtak bele 2021-ben, többségük Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emirátusokban fertőződött meg.
A Uniqa biztosító 100 külföldi karantént kezelt és ez a cég fizette a legnagyobb összeget a bonyolultabb esetek után. Eva Svobodová szóvivő beszámolt egy dubaji lebetegedésről, ami négymillió és egy brazíliairól, ami hétmillió koronájába került a cégnek. A covidbiztosítások részei az utazási biztosításoknak, és magukban foglalnak karanténköltség-térítést is, de csak egy határig. Így az utazóknak sokszor nagyon sokba fáj, ha hosszabb karanténra kényszerülnek. Egy spanyol kiruccanás így valakinek 54 ezer koronájába (800 ezer forint) került.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott