Schumer dicsérte a Donald Trump amerikai elnök ellen felhozott vádpontokat részletező és ezek megalapozottsága mellett érvelő impeachment-menedzserek szerdai beszédeit, és kiemelte Adam Schiff történelmi idézetekkel és utalásokkal tűzdelt hosszú beszédét - írta az MTI.
Ez talán elültette a kétkedés első magjait, hogy az elnök talán tényleg elkövetett valami nagyon helytelen dolgot - fogalmazott a demokrata párti szenátor. Még csak egy nap telt el az impeachment-eljárás szenátusi tárgyalásából, de az impeachment-menedzserek máris "nagyon magasra állították a lécet" a Trump védelmét ellátó jogászok számára.
Chuck Schumer szerint a republikánus szenátorok "csüngtek" Adam Schiffen, amikor beszédét mondta. A sajtókonferenciáról tudósító CBS televízió munkatársa azonban megjegyezte: Schiff beszéde idején több republikánus szenátor is láthatóan elégedetlenségét és felháborodását fejezte ki - jegyezte meg az MTI amerikai tudósítója.
Elemzők szerint a demokrata párti szenátorok azon igyekeznek, hogy a háttérben néhány republikánus szenátort meggyőzzenek. Az amerikai sajtóban leggyakrabban Lisa Murkowski alaszkai, Susan Collins Maine-i és Mitt Romney Utah-i szenátorok neve kerül szóba. Murkowski és Collins gyakran ment szembe a Republikánus Párt irányvonalával és döntéseivel és nem egyszer szavazott együtt a demokrata politikusokkal. Mitt Romneyt pedig a kommentátorok szerint a sértettségéből táplálkozó, Trump elleni személyes ellenszenve vezérelheti, hogy ne párttársaival együtt voksoljon majd a tárgyaláson.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat